Telefon
+36 1 476 3476A Shandong Imperial pekingi irodája augusztus 3-án a Kínai Kereskedelmi Kamara Textil Import-Export Osztályának (CCCT) mutatta be a CELIZ projektet.
Tian Hongbing úr, a Shandong Imperial vezérigazgatója bemutatta a projekt hátterét, célját, valamint a magyar kormány vonatkozó határozatát. Tian úr megemlítette, hogy a projekt jelenleg a kezdeti szakaszban van. A Kamara segítségét kérte abban, hogy a CELIZ projekt által biztosított lehetőség eljusson minél több kamarai taghoz. Zhang Xian úr, a Textil Import-Export Osztály igazgató-helyettese biztosította Tian urat a támogatásáról, majd elmondta, hogy a kínai vállalatok továbbra is szeretnének globálisan terjeszkedni, ebben a törekvésben pedig az Egy Öv Egy Út Övezet mentén fekvő országok élveznek előnyt, így Magyarország továbbra is egy vonzó befektetési lehetőség a cégek számára.