Telefon
+36 1 476 3476A jubileumi vonat a Rail Cargo Group szervezésében érkezett a Celiz projekt központi helyszínére
Mérföldkövéhez érkezett a Celiz (Central European Logistics and Industrial Zone) projekt, melynek célja, hogy európai viszonylatban stratégiailag is jelentős, innovatív logisztikai-, vasúti- és áruforgalmi csomópont jöjjön létre Záhonyban. A Rail Cargo Operator kezelésében érkezett 100. konténervonat azt jelzi, hogy a projekt szakértő kezekben, de legfőképp jó irányba halad. A keleti nyitás és Kína – hazánkon keresztül történő – vérkeringésbe kapcsolása, hatalmas potenciált jelenthet az országnak és Európának. Erről kormányzati, nemzetközi hazai szereplők beszéltek, a Rail Cargo Hungaria által a magyar szakaszon továbbított 100. kínai tehervonat megérkezésének apropóján.
Komoly szakmai sikert ért el a Celiz projekt a záhonyi átrakodó területén azzal, hogy 2021-ben, már a 100. áruszállító konténervonat futott be az állomás területére. Záhony történetében korábban még nem volt példa arra, hogy egy éven belül 100 intermodális szerelvény közlekedjen a kontinentális Selyemúton. Tavaly ezen az útvonalon összesen 38 tehervonat érkezett. A 100. vonat közlekedését a Rail Cargo Logistics - RUS koordinálta, a Rail Cargo Operator - Hungaria szervezte.
„A magyar kormány kiemelt vasútstratégiai célja, hogy Magyarország Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központjává váljon. A kínai konténerforgalom négy éve indult újra Záhonyon keresztül, 2019-től pedig felpörgött a forgalom fejlesztése, akkor négy vonat jött Kínából, és egy ment oda. Tavaly egy világjárvány ellenére sikerült intenzív növekedést produkálni, áprilistól 34 vonat érkezett Ukrajnán keresztül, Záhonyon át. 2021-ben ezt a számot már az első negyedévben felül tudtuk múlni, a tavasz közepére befutott az idei harmincötödik vonat, most pedig már a századikat fogadhatjuk. A Magyar-kínai közös üzemeltetésben a Ganzhou-Budapest útvonalon évente ezer vonatot terveznek indítani. Ha ez összejön, egy év alatt, akár 88 ezer konténer léphet be az Európai Unió területére Záhonyon keresztül” – mondta el az eseményen dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Dr. Tilki Attila, országgyűlési képviselő beszédében elmondta, hogy nagyon örül a komplex logisztikai-ipari fejlesztésnek, mert manapság a vasúti útvonal felértékelődik, hiszen ez - szemben a tengeren történő szállítással - harmadannyi szállítási időt jelent, alacsonyabb kockázat mellett. Kínából az idei egymillió TEU után 2024-re 1,7 millió TEU konténer érkezhet vasúton. Ez már akkora mennyiség, hogy délebbre – Szlovákiába és Magyarországra – kell terelni a már most is túlterhelt északi – fehéroroszországi és lengyelországi – útvonalról a fuvarokat, mellyel Záhony visszakerülhet Európa logisztikai térképére.
A kínai termelők és a lebonyolításban részt vevő operátorok fokozottabban vették igénybe a Magyarországra Záhonyon át belépő útvonalat: az első kilenc hónapban az így érkező konténerek száma a megelőző évhez képest megduplázódott. A Celiz konzorcium kínai kapcsolatai kiemelkedőek, több ezer tárgyalást tudhatnak maguk mögött szereplői, amelyet a kínai fél is lát és értékel.
„A következő időszakban a Nagykövetség igyekszik elősegíteni, hogy több kínai tehervonat érkezzen Záhonyon keresztül az Európai Unióba, ezzel együtt határozottan támogatjuk, a vasúti infrastruktúra fejlesztését, valamint a CELIZ keretein belül megvalósuló ipari park létrehozását” – mondta el Mr. Feng Chun, a budapesti Kínai Nagykövetség első beosztottja Zoom bejelentkezésében.
Az eseményen felszólalók egyetértettek abban, hogy Magyarország rendkívül kedvező, vonzó célpont bármilyen beruházás számára.
Az idei évben újabb lendületet kapott az Ázsiából Záhonyon át az Európai Unióba irányuló vasúti konténerforgalom. A túlterhelt lengyelországi Malaszewicze átrakó állomás mellett egyre több magyarországi rendeltetésű vonat érkezik közvetlenül Záhonyon át. Ez a középútvonal gyorsabb és a környezetében több a szabad pályakapacitás, így minden adott ahhoz, hogy a 100. konténervonat csak a kezdet legyen és ez a szám a jövőben megtöbbszöröződjön.
A Celiz projektről
A MÁV-REC Railway Engineering Corporation Kft. vezetésével 2020. június 23-án megalakult a Záhony Logisztikai és Ipari Övezet nevű konzorcium (CELIZ), melynek további tagjai a Záhony-Port Zrt. és a kínai CECZ Közép-Európai Kft. A létrehozott konzorcium célja, hogy a nyugat felé tartó gazdasági és kereskedelmi útvonalak fejlesztésébe bekapcsolódva a kínai állam által támogatott „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezésen keresztül készítse elő a záhonyi vasúti átrakókörzet és a Kemecsei Ipari Zóna kivitelezését. Ez a kezdeményezés ad keretet a CELIZ projekt népszerűsítésének is, amely a két ország közötti vasúti infrastruktúra korszerűsítését tűzte ki céljául a kelet-magyarországi Záhony térségben. A CELIZ-t mind a magyar, mind a kínai kormány támogatja, a Kínai Nemzeti Fejlesztési Bizottság Egy Övezet, Egy Út Promóciós Központja pedig felvette a „kiemelt együttműködési projektek” listájára, ezzel is támogatva a beruházás előre mozdítását.
MÁV-REC Railway Engineering Corporation Kft.